Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Óriás adventi koszorú építettek Tiszadadán

2013.12.02

 Harmadik alkalommal valósult meg egy nagy álom Tiszadadán: Legyen a községnek egy látványossága, egy óriás adventi koszorúja. S lett. Sok ember, sok munkával, jó hangulatban megépítette. S mindez az Adventi Szombatok Tiszadadán című rendezvény keretében valósult meg. A település lakóit, a vendégeiket kellemes zene, kemencés fimomságok, sparhelten sült krumplilángos, házi sajtok és lekvárok várták, de forralt bor is melegítette a testet és a kezeket. Mire besötétedett, s már a kézműves asztaloknál is elfogyott az asztali adventi koszorúk alapanya, s a gyöngyékszerek is gazdára találtak, megkezdődött a műsor. Iskolások és az ÖNO gondozottjai verseltek, az egyházak képviselői áldást mondtak, szenteltek, s meggyúlt az első gyertya. Boldog Adventet kívánunk.